Navigáció Elérhetőségek

Kedves Látogató!

Üdvözlöm Önt a honlapomon! Magamról néhány szóban annyit, hogy 1982-ben kerültem kapcsolatba a sírkő-műkő szakmával.
Több évi tanulás után, neves mesterek segítő támogatásával szerzett gyakorlat és tapasztalat birtokában 1989-ben szereztem képesítést és megnyitottam műhelyemet.

Bár kis műhely, amelyben dolgozom, új technológiák alkalmazásával és a megrendelői igények figyelembe vételével folyamatosan cserélem, bővítem a választékot, így az új síremlékek gyártása, kiszállítása, valamint a már meglévő, régi síremlékek bontása, helyreállítása, áthelyezése, felújítása mellett pl. egyéni, személyre szóló emlék- és ajándéktárgyak kézi faragásával is foglalkozom. Gránitlapból készített faliórákat, márvány hamutartókat említhetek, de „hozott anyagból” is dolgozom, ha valamilyen elképzeléssel fordulnak hozzám, amennyiben lehetséges, megvalósítom.
Fénykép utáni portré elkészítését, gravírozását is vállalom, akár a helyszínen – a temetőben – is.

Természetesen az itt bemutatott fényképalbum csak töredéke az összes referencia-munkának.

Az ország egész területéről, a hét bármely napján várom érdeklődését.

Tisztelettel: Rátkai László

Műhely:
1108 Budapest
Kozma u. 7.
Telefon/Fax:
06-1-261-7624
Mobil:
06-30-961-3671
Megközelítés:
A térkép nagyításhoz
kattintson a kis képre!
A térkép nagyításhoz kattintson a kis képre!